Posts Tagged ‘Kalendárium’

írta

Ezekben:Friss hírek

Bemutatjuk íróinkat – Sághy Enikő bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Idén is folytatjuk új rovatunkat, amelyben arra vállalkoztunk, hogy minden héten bemutatjuk egy-egy írónkat. Cikkünkkel megpróbáljuk személyüket kicsit közelebb vinni olvasóinkhoz, hiszen ők azok, akik éppen olyan nagy szeretettel alkották meg műveiket, mint ahogyan mi kiadtuk. Mi kérdeztünk, ők pedig válaszképpen azt tették, amihez a legjobban értenek: írtak.

 

Sághy Enikő – spirituális önismereti tanácsadó és médium Kiadónknál kapható könyvei: Egy s Ég, Kalendárium 2014, A Teremtő Önismeret Kézikönyve 1.rész.

 

Mikor kezdted az írói pályádat?

Sághy Enikő: Az írás a médiumi képességeim megnyílásával egy időben kezdődött 1997-ben. A személyre szóló szellemi üzenetek közvetítése, a tanítás, és az energiatörvények továbbítása egyértelművé tette számomra, hogy le is írjam, papírra vessem őket.

Könyvön kívül írsz más fórumon is?  (blog, twitter, tumblr, stb.)

Enikő: Az elmúlt években többször kértek írásokat tőlem különféle újságokba, illetve harmadik éve készítek saját Kalendáriumot.

Bemutatnád pár szóval a könyveidet? Kiknek ajánlanád őket?

Legutóbb megjelent könyvem ?A Teremtő Önismeret Kézikönyve (1. rész)? bárki számára hasznos lehet, de főleg az önismeret útján járóknak ajánlom.  A még alvók és a most ébredők számára is hasznos lehet, hogy Önmaguk valóságára leljenek. Karola rövid élettörténete csupán egy tükör a női szerepekről, játszmákról. Személyében magunkra ismerhetünk, megláthatjuk az elrejtett és titkolt tulajdonságainkat, s azokat,amiktől szeretnénk megválni, de nem tudjuk a hogyant. Valójában választ kapunk, miért cipeljük, miért működnek bennünk, s azt, hogyan kerültek hozzánk. A könyvben szó esik az energiatörvények működési elvéről, a szabad döntés jogáról, a velünk való történések valós okairól, magáról az Élet nagy igazságairól. Megmutatom a kiutat, azt, hogyan lehet a játszmáinktól megválni, tudatosan emelkedett rezgésszinten, öntudatra ébredten élni, megismerni egyedi kódunk titkát, a magunknak tett ígéretünket, amiért ezt a mostani életünket kértük. Míg a most megjelent könyvem próza, a 2010-ben megjelent Egy s Ég című könyvemben piktogram formában megfogalmazott spirituális üzenetek találhatók, amelyek az “olvasás” pillanatában azonnal emelik energiarezgésünk szintjét, segítenek kétségeinktől megszabadulni, lelkünkben békét lelni.

Szerinted miért fontos az önfejlesztés, az önismeret?

Sághy Enikő: Ezért születünk, ezért élünk, hogy megtudjuk, kik vagyunk valójában. A fény árnyékával (árnyékén tulajdonságainkkal) azonosítva magunkat, valójában nem is élünk, csak félünk. Hosszú út vezet valóságunk Fényének, – Isteni minőségünk, teremtőerőnk – felismeréséhez. Ez a cél, a feladat, az ígéret, hogy önmagunkat megismerjük a fizikai sík eszköztárán keresztül, és éljünk szabad döntésünk jogával.

Mivel foglalkozol még az íráson kívül?

Sághy Enikő: Az önmegismerés minden eszközét kapom és használom mindennapjaimban. Létrehoztam az Egy s Ég Központ Egyesületet, ahol helyet kapnak mindazok a segítők, akik “szolgálatukat” teljesítik. Fogadják az önmegismerés útján járó személyeket, akik szeretnének felébredni, öntudatra ébredten élni. A Teremtő Önismeret módszer közvetítőjeként előadásokat tartok, blokkoldásokat és beavatásokat végzek különböző női és férfi csoportok számára, mindezt akár vidéken és külföldön is. Ezen kívül önismereti témájú filmeket és cd-ket készítünk, illetve immár több éve jelenik meg egész évre szóló kalendáriumom is. Az Aranymagenta Ruhaszalonomban kapható a Magenta márkájú ruha, amely mint energia, a NŐ igazi értékét, belső szépségét hivatott megjeleníteni.

Változtál-e te magad is azáltal, hogy írsz?

Sághy Enikő: Ami állandó és örök, az maga a belső változásom. A több évtized alatt éjjel nappal történő egyetemes törvények megismerése, a tanítások “beemelése” átalakította az egész személyiségemet. Ezzel együtt jár az örökké megújuló önmegvalósításom is.

Kik voltak rád nagy hatással akár az írás területén, akár az életedben?  Kik inspirálnak, kik a kedvenc íróid, olvasmányaid? 

Sághy Enikő: Az egyik ilyen könyv, amit még 17 évesen olvastam Paul Brunton: A Felsőbbrendű Én. Talán ez hatott rám legmélyebben. A legnagyobb hatással pedig a szüleim voltak rám, akik életük minőségével mutattak példát: erőt, bizalmat és hitet adtak, őszinteséget, kitartást, becsületet tanítottak.

A jelenben minden inspirál, ami az emberi értékekkel függ össze, az együttérzés, a másokért való, szeretettel történő munkálkodás. Ilyenkor rezgésszintem emelkedik és lelkem magjában az egyetemes tudás, a valós értékrend, a hitvallás megnyílik.

Mit olvashatunk tőled legközelebb, mik a jövőbeni terveid?

 Sághy Enikő: Tervezem, hogy egy kisebb sorozatban, 8 könyvben adjam át a több évtizedes önismereti munkám eredményét, amelyekben a természet törvényein, a tanításokon, és a közvetített üzeneteken túl egy-egy élethelyzetet mutatok be. Így 4 nő és 4 férfi életét ismerhetik meg az olvasók a 8 könyvben. Ezek a kis könyvek eszközként szolgálnak, hogy ki-ki elindulhasson – szabad döntése jogán –  Önmagát még mélyebben megismerni.

 

+1  Végül megosztanál olvasóinkkal egy szép gondolatot vagy idézetet?

 ?Az Ember szerethetőségének fényében éberen élni, alkotni, nemzeni és Önmagát beteljesíteni jött. Ehhez “eszköze” a hit, ami az egység ereje, a teremtés veleje, a félelem ellenszere. A hit az erő, az eredő.? Végtelen szeretettel, Sághy Enikő

 

Köszönjük az interjút!

Könyvei kedvezményes áron kaphatók webshopunkban.   Könyvesbolt

írta

Ezekben:Friss hírek

Megjelent – Sághy Enikő: Kalendárium 2014 bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

A már jól ismert spirituális önismereti tanácsadó és médium, Sághy Enikő A teremtő önismeret és Egy S Ég című könyvei után, ezúttal egy igazi újdonsággal állt elő. A 2014-re szóló Kalendáriumát forgatva csupán csak hagyni kell, hogy a képes és szöveges üzenetek ereje fényt vigyen a hétköznapok fénytelenségébe. 

 

Így ír róla:

“Végtelen szeretetünkkel adjuk át a 2014-es kalendáriumot, hogy gyönyörködj a természet adta és az ember által alkotott spirálokban. A lélek-szellem üzeneteivel emelheted rezgésszinted, hogy éved minden napja szerethetőségeddel legyen átitatva. Kívánjuk, olyan örömmel éld az évet, mint amilyennel készítettük a kalendáriumot Neked és Érted!

(Sághy Enikő, Yanza Design ? Latinovits Dóra)

 

 

Ez az egész évre szóló határidőnapló, amely gyönyörű kivitelével és szellemi üzeneteivel lélekemelő társunkká válhat a hétköznapokban, akár karácsonyi ajándéknak is kitűnő szeretteink számára.

 

Kedvezményes áron megvásárolható webshopunkban:  Könyvesbolt

 

 

Az oldal használatához kérlek fogadd el a cookie-kat. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás