Posts Tagged ‘Új energia’

írta

Ezekben:Friss hírek, Könyvek, Spirituális

Az öt angyali érzék – Részlet az Éld meg isteniséged című könyvből bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Karácsony előtti öt részes mini-sorozatunk facebook posztjait annyian szerettétek, hogy most összegyűjtöttük nektek mind az öt részt egyetlen cikkbe. Íme, az öt angyali érzék Adamus St. Germain szerint, melyekkel mi emberek is rendelkezünk.

Tudatosság

Az első angyali érzéked a tudatosság. Amikor elhagytad az Otthont és átléptél a Tűz falán, a tudatosságod érzéke életre kelt. Tudatába kerültél annak, hogy többé nem vagy Otthon, majd tudatosodott benned az Éned. Ekkor kerültél először tudatába önmagadnak. Azelőtt hatalmas Egységben léteztél. Nem rendelkeztél semmiféle meghatározással a lelkedről, hiszen a hatalmas, egységes tudatosság része voltál. Majd hirtelen, a tudatosság ajándékaként megérezted önmagad. Ez egy mélységesen szép pillanat volt, az „Én Vagyok” eredeti tudatossága. Egy igazán intenzív tapasztalat, mert addig a pillanatig, míg el nem hagytad az Otthont, a Szellem képtelen volt érezni Önmagát. Amikor a Szellem feltette a kérdést: „Ki vagyok?”, elkezdődött az utazás, amely megteremtett téged. Te segítesz a Szellemnek felfedezni Önmagát, miközben magadat is megismered. Az Énnel kapcsolatos tudatosság elvezetett a nagy kérdéshez, a lelked eredeti kérdéséhez: „Ki vagyok Én?” Ez az alapvető kérdés hajtott, hogy több ezerszer leszüless, több millió dolgot megtapasztalj – mindezt azért, hogy megtaláld a választ a kérdésre: „Ki vagyok Én? Mi fog velem történni? És most? Mi lesz belőlem? Biztonságban vagyok?” Én még mindig szeretek az Énem tudatosodásának legelső pillanatához visszatérni. Annyira tiszta és személyes. Bámulatos érzés, amit bármikor újraélhetsz. Valóban szeretnél összekapcsolódni önmagaddal? Akkor hagyd magad visszatérni az első tudatos pillanatodhoz!

A számtalan földi inkarnációd során a tudatosságod érzése eltompult. Olyannyira elhalványodott, hogy már alig vagy tudatában a teljes Énednek, csupán a korlátozott emberi énedről van tudomásod.

A tudatosság öntudat. A tudatosságnak természetes vágya van a növekedésre, és egyre inkább megismerni önmagát egyre újabb, eltérő módokon. Még ha a tudatosság korlátozott és behatárolt is, mindig talál módot a növekedésre. A tudatosságot soha nem lehet elnyomni vagy korlátok közé kényszeríteni. Mindig megtalálja a módot a növekedésre, még akkor is, ha ez az őt körbevevő mesterséges korlátok lerombolásával jár. A tudatosság fejlődését egyszerűen lehetetlen visszafogni. Ha úgy döntesz, akkor egy mély lélegzettel megengedheted magadnak, hogy tudatosabb légy. Ez egy tudatos döntés. Végy egy mély lélegzetet, és bízz magadban! Ilyen egyszerű az egész. „Úgy döntök, hogy minden szinten tudatos leszek.” Nos, most, hogy meghoztad a döntést, eszembe jutott, hogy nem beszéltünk az apró betűs részről. Ezt mindig elfelejtem. Mi történik, amikor tudatosabbá válsz? Tudatosabb leszel! Sokkal inkább tudatában leszel annak, hogy nem vagy egyedül. Vannak körülötted más létezők is – hacsak természetesen azt nem választottad, hogy egyedül légy. Egyre jobban tudatába kerülsz annak, hogy jelenleg hatalmas feszültség és viszály-hullám söpör végig a Földön. Néha kényelmesebb tudatlannak lenni, mert akkor nem érzed ezeket az energiákat. Ne feledd, hogy dönthetsz így, ha nyugalomra van szükséged.

A tudatosság csúcsa az, amikor például egy festményt nézve az életre kel, mert érzed az energiát és a művész mozdulatait. A nagy Mesterek képei nem csupán festmények voltak, hanem pszichikai teremtmények is. Persze, olajfesték és ecset használatával készültek, ám több rétegnyi rejtett energia bújkál bennük. Olyanok, mintha egy mozifilmet rejtenének, amit tudatossággal érzékelhetsz. Mindegyik egy élő festmény, nem csupán olaj a vásznon. A zenének számos szintje van, és más helyekre juttathat el, ha tudatos vagy. Ám erre meg kell nyílnod. A lista a végtelenségig folytatható – tudatosság az ételeidben lévő energiával kapcsolatban, a természet dévái és tündéi iránti tudatosság, tudatosság a téged körülvevő angyali lények, a saját aspektusaid és elsősorban a lehetőségeid iránt. Nos tehát, most, itt, e közösen megélt pillanatban hozzuk be az energiákat, hogy megnyissuk a tudatosságot – a tudatosságot azzal kapcsolatban, hogy van egy lehetőség körülötted, amely szeretne megnyilvánulni. Vannak kiemelt témák, amelyekkel a másik oldalon dolgozol, olyan dolgok, amelyek készen állnak arra, hogy itt megjelenjenek, ám bizonyos értelemben tudatában kell lenned annak, hogy ezek a lehetőségek léteznek ahhoz, hogy behozhasd őket más valóságokból.”

———————- Részlet az “Éld meg Isteniséged” című könyvből —————————

Együttérzés

A második angyali érzék az együttérzés. Imádom ezt az érzéket! Az együttérzés tulajdonképpen feltétel nélküli elfogadás. Önmagad feltétel nélküli elfogadásával kell kezdened. Lehetséges, hogy a legnagyobb kihívás, amellyel valaha is találkozol, önmagad teljes elfogadása. Minden „ha”, „és”, „de” nélkül. Anélkül, hogy azt mondanád: „Elfogadom magam, amikor…” Azt jelenti, hogy elfogadod magad itt és most. Könnyűnek hangzik ugyan, ám nagy kihívás lehet. Azt kérded: „Hogyan fogadjam el magam, amikor annyi hibám van?” Amikor együttérzés van benned az Én iránt, a hibák illúziója lényegtelenné válik. Még a gyarló emberi dolgok, amelyek miatt hajlamos voltál annyit aggódni – súly, kor, látás, kinézet, haj és hasonlók – is megérdemlik a feltétel nélküli elfogadást. Az együttérzés nem sajnálatot vagy részvétet jelent. Ez egyszerűen feltétel nélküli elfogadás. Nem érezhetsz valódi együttérzést semmi vagy senki más iránt, míg nem érzed önmagad iránt. Számos embert ismerek, akik azt hiszik magukról, hogy együttérzőek, hiszen az életüket mások megsegítésének szentelik, legyen szó bálnákról, esőerdőkről, éhező gyerekekről vagy általában a világról. Ez nem valódi együttérzés, sőt egy ponton akár félrevezetés is lehet. A valódi együttérzés az Én teljes elfogadása. Amikor feltétel nélkül elfogadod az Éned, akkor kezdheted megérteni a másokkal való együttérzést. Ha valódi együttérzést érzel, akkor semmit sem próbálsz megváltoztatni. Nem akarsz másokat megmenteni, teljes elfogadás és tisztelet él benned. Nem fogod sajnálni a sarki koldust, ahogy most olyan sokan teszitek. Sokatokban jó érzést kelt a sarki koldul iránti sajnálat. Most azt kérded: „Hát nem ezt kell tenni?” Nos, ahelyett, hogy sajnálod a koldust, a valódi együttérzés az, ha tiszteled és csodálod. „Ő az én hősöm – az a valaki, aki képes ilyen mélyre merülni az útja során, a történetében, az illúzióiban, aki képes az utcai koldulás szintján élni. Bámulatos dolgot teremtett.” Vajon sajnálnod kell egy mozgássérültet? Dehogy! Áldd meg hihetetlen együttérzéssel, tiszeld a választott útját, és a benned lévő Isten tisztelje a benne lévő Istent! „Micsoda bámulatos dolgot teremtettél! Én nem tettem volna, de te bámulatos tapasztalást hoztál létre a magad számára!” Ha van benned együttérzés, akkor tudatába kerülsz annak, hogy ők így válaszolják meg a „Ki vagyok Én?” kérdést. Szeretem az összejöveteleinket azzal a mondattal befejezni, hogy „Minden úgy van jól, ahogy van, a teremtés egészében.” Ez az együttérzés mondata. Minden megoldódik, sőt, már meg is oldódott. Ez természetes spirituális fizika. Az energia megoldást keres, a tudatosság fejlődik, és a káosz nem létezik. Csupán csak a tudatosság hiányzik azzal kapcsolatban, ami valójában történik. Élhetsz abban az illúzióban, hogy örökre a pokol bugyraiba zuhantál. Ismerek olyanokat, akik ezt hiszik. Millióan vannak, akik átlépve a másik oldalra, attól tartanak, hogy pokolra jutnak. Milyen bámulatos dolog a pokolra jutás valóságát teremteni! Persze végül megszabadítják magukat. Százezer év elteltével én is kiszabadultam a kristályomból. Ők is kijutnak. Yeshuát várják – vagyis, ahogy ők nevezik, Jézust. Arra várnak, hogy megmentse őket. Mi odakiáltjuk nekik, hogy „Meglepetés! Te vagy Isten!”, és elszaladunk. Elhúzunk onnan, mert annyira feldühödnek. Ha eléggé indulatba jönnek, talán megmozdul az energiájuk annyira, hogy elismerjék a játszmájukat. Az együttérzés annak a megértése, hogy a világ pontosan ott tart, ahol tartania kell. Egész pontosan. Persze most a világra nézve azt mondhatod: „Káosz és háború uralkodik, és számos állatfaj hal ki.” Igen, ez igaz. Sok állatfaj azért hagyja el a bolygót, mert eddig energiatárolók voltak, és most lejárt az idejük. Új, fejlettebb fajok helyettesítik majd őket, így hát ne szomorúsággal tekints a távozásukra! „Tudom,” – válaszolod – „ de az emberek legyilkolják a bálnákat.” Igen, ez igaz, és talán lenne egy jobb mód is a távozásukra, de az is lehetséges, hogy a bálnák ezt választották. Imádom a bálnákat. A legkorábbi földi inkarnációinkat delfinek és bálnák alakjában éltük meg. Legelőször megpróbáltuk az energiáinkat sziklákba is belevetíteni, de az nem működött túl jól. Ezután sósvizi állatok, delfinek és bálnák alakjában születtünk le. Erős a kapcsolódásunk ezekhez az állatfajokhoz, miért hagynak hát el most? Azért, mert eddig a biológiai inkarnációk számos lehetőségét hordozták, most pedig elkezded felvállalni a teljes felelősséget. Amikor távoznak, itt hagynak egy energiamagot a vízi állatfajok következő evolúciós lépcsőfoka számára, akik már nem csupán energiatárolók lesznek. A következő fajok energia-fejlesztők lesznek.

A valódi elfogadás azt jelenti, hogy nincs ellenállás, semmit nem kell kijavítani vagy rendbe hozni. Abban a tudatosságban minden automatikusan kiegyensúlyozza önmagát. A dolgok csak akkor billennek ki az egyensúlyból, amikor elkezdesz helyrepofozni valamit vagy ítélkezni. A test gyógyszerek nélkül is képes meggyógyítani önmagát. Ha sok gyógyszert szedsz, az nem igazán az önmagad felé irányuló együttérzés vagy bizalom jele. Az emberek nem csak allopátiás gyógyszerekkel, hanem étrend-kiegészítőkkel, szentelt vízzel, mágikus aranyporral is kezelik magukat. Vajon jövő héten mi lesz soron? Az egyik varászszert követi a másik. Együttérzéssel a Tudatosságod Teste folyamatosan megújítja önmagát. Egyetlen dolog tud valóban meggyógyítani – te magad. Ennyi. Nem kell hozzá szent szertartás, speciális varázsige, semmi. Bárki, aki önmagadon kívül el akar adni valamit a gyógyulásodhoz, csupán nyerészkedik a sebezhetőségeden. Érezz együtt mindenkivel azáltal, hogy elfogadod, pontosan ott vannak, ahol úgy döntöttek, hogy legyenek. Tudom, hogy néhányan szeretnének ezt vitatni, ám amikor megkérdezlek az életeddel kapcsolatban: „Miért van ez a dolog jelen az életedben? Miért szenvedsz hiányt a bőségben? Miért van fizikai problémád?”, akkor azt válaszolod: „Nem tudom. Nem akarom, hogy így legyen.” Pedig de – akarod, különben nem lenne ott. Nem valaki más erőszakolta rád. Érezz együtt mindenkivel! Ne próbáld megváltoztatni őket! Ne próbáld megváltoztatni a világot, és akkor a világ sem fog megpróbálni megváltoztatni téged. Ha ellenállásba ütközöl odakint, az azért van, mert te magad is ellenállsz. Abban a pillanatban, hogy megpróbálsz megváltoztatni valamit, az is meg fog próbálni megváltoztatni téged. Ez fontos alaptétel a dimenziók közti utazásban, mert ott éteri valóságokon, mondhatni ismeretlen területeken haladsz keresztül, ahol a kísértetek és hazajáró lelkek is kóborolnak. Ha megpróbálod megváltoztatni őket, ők is meg fognak próbálni megváltoztatni. Ha viszont elfogadod őket, ők is elfogadnak, sőt talán az isteni ragyogásodat is meglátják. Az együttérzés a kedvenc angyali érzékem.

———————- Részlet az “Éld meg Isteniséged” című könyvből —————————

A Képzelet

A képzelet a leggyönyörűbb angyali érzék. Alig használjátok, és igen gyakran összetévesztitek a mentális képkivetítéssel, vagyis amikor képeket teremtesz az elme segítségével. Hadd mondjak egy példát! Egy vörös sportkocsi parkol a felhajtódon. Egy csillogó, sportos és szexi, felhajtható tetejű sportkocsi. Odasétálsz hozzá, megcsodálod a finom kidolgozását, a fényes kerekeket és a bőr kárpitot. Kinyitod az ajtaját, beszállsz, elfordítod a kulcsot és hallod, ahogy a 400 lóerő feldübörög. Rükvercbe teszed, kitolatsz a felhajtóról, sebességbe kapcsolsz, és lassan elindulsz az úton. Szabadnak és önfeledtnek érzed magad. Ahogy vezetsz az úton, az emberek kijönnek az otthonaikból, csak hogy lássanak és megcsodáljanak. A gyerekek abbahagyják a játékot, és szájtátva bámulják, ahogy végigdöngetsz az úton a drága sportkocsidban. Kiérsz a külvárosba, az hosszú, üres utakra. Tiéd az út. Tökéletes az aszfalt, kanyarog az út, te pedig rálépsz a gázra és kicsit felgyorsítasz. Szellő simogatja az arcod, és felborzolja a hajadat. Csodálatos a napsütés. Mély lélegzetet veszel, majd nagyot sóhajtasz, miközben végigsuhansz az úton a vörös sportkocsidban. Újra a gázra lépsz, egyre gyorsabban haladsz, és elönt a lelkesedés. Nincsenek gondok, problémák, csupán te vagy, amint végigsüvítesz az úton. Nem kell aggódnod sem a számlák, sem a kötelezettségek miatt. Csak az út létezik. Most állj meg egy pillanatra! Mi a baj ezzel a képpel? Az, hogy nincs benne érzés! Semmilyen érzés. Nos, ez egy szép kép, ám inkább mentális, ezért korlátozott. Tudom, hogy néhányan jártatok elmekontroll tanfolyamokra, még akár az atlantiszi időkben. Néhányan próbálkoztatok a vizualizációval, ám csekély sikerrel. Egy pontig működik, de eléggé korlátozott, egyrészt mert hiányzik belőle a valódi érzés, másrészt mert nem igazán hiszel benne. Belenézel a tükörbe, és azt mondod: „Gyönyörű vagyok. Gyönyörű vagyok. Gyönyörű vagyok.” Egy mondatot ismételgetsz, ám a szíved mélyén nem hiszel benne. Nincs mögötte érzés. A képzelet érzés. A képzelet nem a gondolkodásról szól, hanem az érzésről. Hosszú idővel ezelőtt az emberek lezárták az érzéseiket. Gondolkodni keztek. A képzelet a nyitott érzés. Nem feltétlenül arról szól, hogy képeket látsz, inkább a teljes érzékelés élménye. No, akkor kezdjük újra az egészet! Hunyd be a szemed, ha szeretnéd, és ahelyett, hogy én vezetnélek végig az úton a vörös sportkocsidban, végy egy mély levegőt és te érezd át mindezt! Érezd át! (Hosszú szünet) Ez már nem vizualizálás, hanem a képzelet. Érzések, energia van benne jelen, nem csupán mentális fókusz. Régen, még angyali lényként rájöttél, hogy rendelkezel a képzelet érzékével, és elkezdted használni. Valóságot teremtettél a semmiből, az ürességből a képzeleted segítségével. Elképzelni annyit jelent, mint beleérezni a lehetőségekbe. Ez nem egy mentális gyakorlat. Hadd mondjak egy másik példát! Arra foglak kérni, hogy lépj át az elmédől a képzeletedbe, és képzeld el a káoszt. Képzeld el a káoszt! Engedd magad beszivárogni a káoszba! Végy egy mély lélegzetet! Azért kértelek erre, hogy segítsek megérteni a különbséget a vizualizáció, vagyis a mentális tevékenység és az elképzelés, vagyis egy érzésbeli tapasztalás között. Amikor arra kérlek, hogy képzeld el a káoszt, az elme előbukkan és próbálja megragadni, próbál valamit kezdeni vele, ám az elmének nagyon nehéz értelmeznie a káoszt. Nincs káoszra programozva. Arra tervezték, hogy rendszerezze a dolgokat. Ez az elme alapvető problémája: mindig rendszerezni próbál. Tehát ha elképzeled a káoszt, az elme összezavarodik, és hagyja, hogy valóban a képzeletedet használd. El tudod képzelni a káoszt. Mi jelent meg? Egy érzés, rendezetlenség, az emberi példák hiánya – ez a káosz. És ez a képzelet. A képzelet bámulatos eszköz, ha a mindennapi életedben alkalmazod. Amikor arról beszéltem, hogy kiszabadulsz a börtönödből, arra kértelek, hogy képzeld el a lehetőségeket. Milyen érzés lenne megszabadulni? Milyen érzést kelt? Amit ilyenkor valóban teszel, az a lehetőségek elképzelése. A lehetőségek olyan tapasztalati buborékok, amelyek közül választhatsz. Te teremtetted a lehetőséget, minden egyes lehetőséget, amikor átégtél a Tűzfalon. A lehetőségek szinte határtalanok, és amikor a képzeletedet használod, bele tudsz érezni az összesbe. Azután meg tudod határozni, hogy melyiket akarod kiválasztani. A képzelet nyitott és szabad. Inkább egy érzés, mintsem gondolati minták összessége. A másik probéma az, hogy az emberek felhagytak a választással. Megteremtették a „sorsnak” vagy „végzetnek” nevezett meggyőződést, és ez drámaian korlátozza, sőt egyes esetekben teljesen lehetetlenné is teszi a választásokat. Persze, vannak bizonyos vágyak, amiket szeretnél megtapasztalni az életben, ám ezek nem feladatként vagy kihívásként, hanem lehetőségként vannak jelen. És tudod mit? Választhatsz ezek közül a lehetőségek közül, amikor csak akarsz. Hogyan teszed ezt? Beléjük képzeled magad, majd választasz. Nem kell konkrétumokat meghatároznod. Nem kell azt mondnod, hogy „Egy vörös autót szeretnék a kocsifelhajtóra.”, mert a képzelet ennél sokkal tágabb. Egy érzés – nem kell, hogy szavakba öntsd. Az ráér később, amikor már tapasztaltabb leszel a képzeleteddel kapcsolatban. A képzelet arról szól, hogy beleérzel a lehetőségekbe, kiterjeszted a tudatosságodat és interdimenzionálissá válsz. A probléma egyik része az, hogy mivel az elme korlátozott, nehezen képes azon kívül a dimenzión kívül működni, amelyben létezel. A megértése egészen jó ugyan, ám nehezen képzeli el a lehetőségeket. Korod legnagyobb felfedezői, tudósai és gondolkodói közül sokan egyben a legnagyobb képzelőerővel is rendelkeztek. Valóban megnyíltak, szabadon beleengedték magukat az érzésekbe, nem a gondolatok vezették őket. Thomas Edison imádott elképzelni dolgokat. Képzelete szülötteiről nem sok embernek beszélt, mert azt hihették volna, hogy fura, amikor ebbe az álom-állapotba kerül. Ám a képzelet túlmutat mindezen. Nikola Teslának természetesen szintén csodás képzelete volt. Albert Einstein, Beethoven, Mozart— az összes nagy ember – aktív képzelettel bírt. Ettől voltak nagyszerűek. Meghaladták az elméjüket. Elképzeltek dolgokat. Ez az egyik leghatásosabb, és az egyik legkönnyebben használható eszköz, amivel rendelkezel. A képzelet és a választás teremti a valóságot. Ez teremtett meg mindent az Otthonon kívül. Az álmodozás is a képzelet egy formája. Ilyenkor valójában kilépsz önmagadból, és beletekintesz a lehetőségekbe. A probléma csak az, hogy nem hozod vissza az energiát a Földre. A remek lehetőségek, a csodás elképzelések nagy részét más valóságokban hagyod. Mi itt most megnyitjuk az utat, amely lehetővé teszi, hogy az esszencia más birodalmakból átáramoljon az emberi életedbe. Végy egy mély lélegzetet, és engedd magad képzelődni! Használd a képzeleted szabadon, nyitottan és féktelenül!”

———————- Részlet az “Éld meg Isteniséged” című könyvből —————————

A Fókusz

Beszéljünk a következő angyali érzékről, a fókuszról! Rendelkezel a tudatosság, együttérzés és képzelet ajándékával. Ám az angyaloknak és az embereknek szükségük van arra a képességre, hogy tudatosságukat és energiájukat a széles spektrum meghatározott szeleteire fókuszálják, és így megértsék a teremtéseiket/teremtményeiket és az őket körülvevő teremtést. Az embereknek ez jól megy – talán túl jól is. Régen Lemúriában keményen dolgoztatok, hogy angyali energiáitokat a sűrű anyagra és a testre összpontosítsátok, és ez segített kifejleszteni a fókusz érzékét. Atlantiszban intenzív erőfészítéseket tettetek az elméhez kapcsolódó fókusz fejlesztése érdekében. Most már képesek vagytok az emberi tudatotokat egyszerre csupán néhány dologra fókuszálni. E pillanatban rám összpontosítasz, egy kevés fókusz arra irányul, hogy a tested hogyan érzi magát, és egy kis részed azon gondolkodik, hogy mi mindent kell intézned a munkával és egyéb feladatokkal kapcsolatban. Ám általánosságban az egész eléggé korlátozott. Egy embernek egyszerre minimum hetvenhét különböző dologra kellene tudni fókuszálni, és mindet jól csinálni! Legutóbbi földi inkarnációmban Saint Germainként képes voltam párhuzamosan zenét szerezni, egy baráttal beszélgetni és egy új felfedezésen gondolkodni – és mindezt alvás közben! No jó, kicsit túlzok, de azért közel vagyok az igazsághoz. A fókuszálás angyali képessége nagy ajándék, mert amint megnyitod a tudatosságod, elkezdesz számos dolgot meghallani vagy megérezni. Ebben a teremben itt és most rengeteg dolog zajlik, és fókusz nélkül az egész kicsit nyomasztó és zavaros lehet. Tapasztald meg! Most rám fókuszálsz. Kezdj el közben az itt jelenlévő Kuthumi lal Singh-re is fókuszálni, miközben elképzeled az ebédedet, és felidézed, hogy mit álmodtál éjjel! Tedd mindezt párhuzamosan, anélkül, hogy ide-oda ugrálna a figyelmed!Próbáld meg! Mi történik? Azon fogod kapni magad, hogy ide-oda ugrálsz ezek között – rólam Kuthumira, majd az ebédre, azután az álmodra – mert az emberi elmét az egyesszámúságra programozták – egyszerre egy dologra tud figyelni. Ám szeretne visszatérni a szélesebb, többszörös fókuszhoz. Erre megvan az adottsága benned. Játssz a többszörös fókusszal, hagyd, hogy megérkezzen! A többszörös fókusz nagyszerű eszköz, mert amikor átlépsz más dimenziókba, azok nem egyes számúak. Mindegyik multidimenzionális, ahol egyszerre számos dolog zajlik. Az elme ilyenkor próbál csak egyik vagy másik dologra fókuszálni, de remélhetőleg képes leszel meghaladni az elmét. Az egyidejű többszörös fókusz nagyon fontossá válik. Ez teszi majd lehetővé, hogy egyszerre sok mindent csinálj, több tevékenységet végezz egy időben.”

———————- Részlet az “Éld meg Isteniséged” című könyvből —————————

Az Önkifejezés

Az ötödik angyali érzék az önkifejezés. Rendelkezel ezekkel a nagyszerű ajándékokkal – a tudatossággal, együttérzéssel, képzelettel és fókusszal – és képes vagy ezeket kifejezni is. Neked, a Szellemnek mély vágyad megismerni, megtapasztalni, majd kifejezni önmagad. Ez a Szellem öröme. Mert mi értelme ennek a hihetetlen sok szeretetnek, együttérzésnek és örömnek, ha nem tudod kifejezni? A kinyilvánítás természetes ajándék. Az önkifejezés segített megteremteni a valóságot az angyali birodalmakban, és ez segített a semmiből megteremteni a valóságot a fizikai szinten is. A kilégzés maga a kifejezés. Vagyis a Szellem kilélegzett a kifejezésben. Hogy néhány bibliai idézettel éljek: „S kezdetben vala az Ige, és az Ige Istennél vala, és Isten vala az Ige.” Kezdetben volt a kinyilatkozás, és a kinyilatkozás Istennél volt, és Isten volt a kinyilatkozás. „Kezdetben teremté Isten a mennyet és a földet.” Ez volt a Szellem eredeti kifejeződéseinek egyike. „ A föld pedig kietlen és puszta vala, és setétség vala a mélység színén, és az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett.” A megnyilvánulás előtt semmi nem létezett, csak az üresség. Amikor a Szellem „megmozdult”, vagyis kifejezte magát, megteremtődött az anyag. „És mondá Isten: Legyen világosság: és lőn világosság.” A Szellem kifejeződése életre hívta a teremtést. Vagy így, vagy úgy, de ki fogod fejezni magad. Ha nem tudatosan választod a kifejezés módját, ha nem táncolsz, nem írsz könyvet, nem zenélsz, ha semmit sem teszel az önkifejezésért, az akkor is megtörténik. A depresszió is az önkifejezés egyik formája. A lélek ezen keresztül tapasztal meg valamit. A harag is egy kifejezési forma. A semmibe veszés is egy kifejezési mód – fura módja ugyan a megnyilvánulásnak, ám akkor is az. Arra bátorítalak, hogy tégy valamit az önkifejezésért, mert ez természetes a szellemed számára, és ez az egyik angyali ajándékod. Az önkifejezés bármi lehet, amit úgy döntesz, hogy megteszel majd hagysz áramlani. Amikor kifejezel valamit, az valójában még több energiát vonz be, és ismét áramlásra készteti azt. Takarítsd el a mocskot! Hangolódj! A hangolódás remek dolog, mert mozgásra készteti az energiát. Igen, lehetséges, hogy köhögni kezdesz, mert sok elnyomott energia rejtőzik benned, ám a hangolódás megmozdítja benned a mélyen rejlő energiákat. A Tudatosságod Testének szenvedélyes vágya az önkifejezés. Amikor csapdába esik a kis börtönében, amikor félelem, kétség és cselekvőképtelenség veszi körül, akkor is módot fog találni az önkifejezésre, bár lehet, hogy oly módon, amit nem találsz majd kényelmesnek. Kifejeződhet abban, hogy egy kocsiba ülve vezetni mész. Ez is egy kifejezési forma. A spirituális felébredés folyamán hajlamos lehetsz mindent, köztük a megnyilvánítást is abbahagyni. Ám az előbb vagy utóbb felszínre kerül. Lehetséges, hogy valamilyen összeomlás formájában. Vagy történhet valami drámai vagy traumatikus dolog az életedben. Elveszítheted az állásod – ez is egy kifejezési mód. Megbetegedhetsz – ilyenkor is az energia fejezi ki magát. Felbomolhat egy kapcsolatod – ez is a kifejeződés egy formája. Arra bátorítalak, hogy éld meg az önkifejezés angyali érzékét, döntsd el, hogyan akarod megnyilvánítani. Írj egy könyvet! Írj egy színdarabot! Menj el egy hangszerboltba, végy egy hangszert, vidd haza és kezdj el játszani rajta! Kezdj el főzni – az is csodás önkifejezési mód! És amint ezeket teszed, érezz bele az energiába! Milyen érzés? Más szóval munkára fogod ezeket az angyali érzékeket, ismét megmozdítod az energiát, és szerény véleményem szerint semmi nem okoz jobb érzést, mint amikor az energiát tudatos mozgásra késztetjük. Persze amúgy is ezt teszed, ám az esetek többségében nem tudatosan, és nem azt teszed, amit valóban szeretnél. Sokkal hatalmasabbnak, szabadabbnak és boldogabbnak fogod érezni magad, és emlékezni fogsz arra, hogy milyen érzés ismét elkezdeni játszani az energiával. Sokan közületek felhagytak az energiával történő játékkal. Ennek számos oka volt: félelem, önbizalomhiány, régi meggyőződések – és az energia stagnálni kezdett. Ellaposodott. Megposhadt.

Végy egy mély lélegzetet, ahogy a Szellem tette! Lélegezz be, majd a kilégzésnél hagyd, hogy a kifejezés átáramoljon rajtad!

———————- Részlet az “Éld meg Isteniséged” című könyvből —————————

írta

Ezekben:Egyéb, Friss hírek, Könyvek, Spirituális

Spirituális étkezés – Részlet Kryon 13: Fordulópont című könyvéből bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Spirituális étkezés – Mit jelent számotokra az étel? „Kryon, Fénymunkásként mivel kellene táplálkoznom? Számos elképzelést hallottam erről. Vannak, akik esznek húst, és vannak, akik nem. Akadnak, akik nem vesznek magukhoz feldolgozott táplálékot, és vannak, akik igen. Sőt, léteznek olyanok is, akik egyáltalán nem esznek semmit, csak levegőn élnek. Mit kellene tennem, hogy Istent és a testemet megtiszteljem az étellel, amit magamhoz veszek?”

 

Részlet Kryon 13: FORDULÓPONT – Az emberiség újrakalibrálása 2013 után című könyvéből

 

Azonnal lesznek olyanok, akik spirituális szövegekre mutogatva azt mondják erre: „Tessék, itt van, hogy mit kellene tennetek.” Mások, akik kevésbé spirituálisak, a tisztítókúra és diéta mellett szállnak majd síkra. Megint mások a családi hagyományok mellett kardoskodnak, vagy arról lamentálnak, hogy tisztességes dolog-e megenni egy állat húsát.

 

Akkor hát hol az igazság ebben a témában? Logikusnak, és sokak számára értelmesnek tűnik a kérdés. Kedveseim, mi a cél? Egészségesek szeretnétek lenni, ugyanakkor tisztelni Istent? A legtöbben erre azt válaszolnátok: „Igen.” Rendben, akkor ideje a spirituális logikához nyúlni. A kérdésem a következő: Mit állapítottunk meg Isten hollétéről? S erre a válasz: „A Teremtő bennetek van.”

Akkor hát hogyan tisztelitek a bennetek lévő isteni tervet? Úgy, hogy ha addig maradtok életben, ameddig csak tudtok, hogy hordozhassátok a fényeteket a bolygón, ameddig csak tudjátok. Hogy is tudnám megmondani, milyen étrendet „kellene” követnetek, amikor mindannyian annyira egyediek és különbözőek vagytok? Vagy ha már itt tartunk, hogyan tudna bárki is általános utasítást adni egyetlen “helyes étrendre” vonatkozóan ennyi számtalan különböző típusú emberi testhez? Mégis hányan teszik ezt!

 

——————-Részlet Kryon 13: FORDULÓPONT – Az emberiség újrakalibrálása 2013 után című könyvéből———————–

Íme, a válaszom: mindannyiótokban van valami ösztönös. Az ösztön a „test intelligenciája”: a testi tudatosságotok veletek született energiája, amelyet „izomtesztelésnél” használtok (a kineziológiában). Az ösztönötök tisztában van azzal, hogy sejtszinten mi zajlik a testetekben, ti viszont nem. Az ösztön magának a DNS-nek a tudatossága. A saját „test-tudatotok” végső forrása. Az ösztönötök ismeri az Akasha-beli örökségeteket. Rendelkezik azzal a tudással, hogy kik voltatok a múltbeli életeitek során. A hosszabb ideig tartó, egészséges élethez szükséges minden táplálkozási igényetek egy olyan sejtszerkezetre alapul, amely pontosan tisztában van azzal, hogy mit akar és mire van szüksége – és arra van „szüksége”, kedveseim, amihez hozzászokott. Nem számít, hogy kik vagytok vagy hol éltek.

Ha egy indiai előző élet után érkeztetek most a bolygóra, akkor úgy akartok táplálkozni, ahogy az indiaiak teszik – akkor is, ha most Montanában éltek! Ha több ázsiai életetek volt, de most Brooklynba születtetek, akkor lehet, hogy még mindig ázsiai ételekre vágytok.A kémiátok „emlékszik”, és azt követeli, amiről úgy érzi, hogy a megfelelő emésztéshez és a jó egészséghez szüksége van rá. Az Akasha-beli örökségetek sokkal erősebb, mint azt feltételezitek.

Az elmúlt életek energiái NEM maradnak a múltban!

Ezek a spirituális alkatotok kvantumi energiái, amelyeket most is hordoztok a „teljes Énetek” részeként. Hatással vannak rátok! A testetek meg fogja adni a választ, ha megkérdezitek. A sejtszerkezetetek a megszokott dolgok után kiált, és ha megadjátok neki, azzal a kémiával a testetek ellazul, és jól érzi majd magát.

 

————-Részlet Kryon 13: FORDULÓPONT – Az emberiség újrakalibrálása 2013 után című könyvéből—————

Ha újak vagytok ebben a bizonyos kultúrkörben, és az elmúlt öt létidőt egy másikban töltöttétek, akkor ne lepődjetek meg azon, ha a testetek az előző kultúrkör étrendjét követeli. A vegetáriánus étrend jó lesz a test számára, ha ez van az Akashátokban. Azt egyétek, amit a sejtszerkezetetek kíván, ne azt, amit mások szerint ennetek kellene, hogy még spirituálisabbakká váljatok!

Figyeljetek oda a testi intelligenciátokra, mert az sok mindent elárul arról, hogy kik voltatok! Nincs semmi, amit „kellene”, egyetlen kivétellel: maradjatok életben, és legyetek egészségesek! Hallgassatok a sejtszerkezetetekre, amely megmondja, hogy mivel táplálkozzatok! Hát nem hangzik mindez spirituálisan logikusnak? Ne próbáljátok áttéríteni magatokat egy „helyes” étkezési módra! Tiszteljétek az Akasha rendszerét, és vegyétek észre, hogy az ösztönötök sokkal jobban tudja, hogy mi működik számotokra, mint ti! A társam jelenleg épp a „f(al)ánkságmentes” étrenddel próbálkozik. (Kryoni humor) (A gluténmentes étrend helyett „glutton”-t, vagyis falánkságmentes étrendet mond – ford. megjegyz.)

A könyv kedvezményes áron kapható webshopunkban! Találkozz szeptemberben Lee Carrollal és barátaival! Élő Kryon közvetítés 2014. szeptember 27-28.-án, Budapesten!

írta

Ezekben:Egyéb, Friss hírek, Könyvek, Spirituális

Teremtő képzelet – Részlet az Éld meg isteniséged! című könyvből bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Képzelet A képzelet a leggyönyörűbb angyali érzék. Alig használjátok, és igen gyakran összetévesztitek a mentális képkivetítéssel, vagyis amikor képeket teremtesz az elme segítségével. Hadd mondjak egy példát! ——————-Részlet Geoffrey és Linda Hoppe: Éld meg isteniséged! című könyvéből———————–

Egy vörös sportkocsi parkol a felhajtódon. Egy csillogó, sportos és szexi, felhajtható tetejű sportkocsi. Odasétálsz hozzá, megcsodálod a finom kidolgozását, a fényes kerekeket és a bőr kárpitot.

Kinyitod az ajtaját, beszállsz, elfordítod a kulcsot és hallod, ahogy a 400 lóerő feldübörög. Hátramenetbe teszed, kitolatsz a felhajtóról, sebességbe kapcsolsz, és lassan elindulsz az úton.

Szabadnak és önfeledtnek érzed magad.

Ahogy vezetsz az úton, az emberek kijönnek az otthonaikból, csak hogy lássanak és megcsodáljanak. A gyerekek abbahagyják a játékot és szájtátva bámulják, ahogy végigdöngetsz az úton a drága sportkocsidban.

Kiérsz a külvárosba, a hosszú, üres utakra. Tiéd a pálya. Tökéletes az aszfalt, kanyarog az út, te pedig rálépsz a gázra és kicsit felgyorsítasz.

Lágy szellő simogatja az arcodat és felborzolja a hajadat. Csodálatos a napsütés. Mély lélegzetet veszel, majd nagyot sóhajtasz, miközben végigsuhansz az úton a vörös sportkocsidban.

Újra a gázra lépsz, egyre gyorsabban haladsz, és elönt a lelkesedés.

Nincsenek gondok, problémák, csupán te vagy, amint végigsüvítesz az úton. Nem kell aggódnod sem a számlák, sem a kötelezettségek miatt. Csak az út létezik.

 ——————-Részlet Geoffrey és Linda Hoppe: Éld meg isteniséged! című könyvéből———————–

 

Most állj meg egy pillanatra! Mi a baj ezzel a képpel? Az, hogy nincs benne érzés! Semmilyen érzés.

Nos, ez egy szép kép, ám inkább mentális, ezért korlátozott. Tudom, hogy néhányan jártatok mindenféle elmekontroll tanfolyamokra, még akár az atlantiszi időkben. Néhányan próbálkoztatok a vizualizációval, ám csekély sikerrel. Egy pontig működik, de eléggé korlátozott, egyrészt mert hiányzik belőle a valódi érzés, másrészt mert nem igazán hiszel benne. Belenézel a tükörbe, és azt mondod: „Gyönyörű vagyok. Gyönyörű vagyok. Gyönyörű vagyok.” Egy mondatot ismételgetsz, ám a szíved mélyén nem hiszel benne. Nincs mögötte érzés.

A képzelet érzés. A képzelet nem a gondolkodásról szól, hanem az érzésről. Hosszú idővel ezelőtt az emberek lezárták az érzéseiket. Gondolkodni kezdtek. A képzelet a nyitott érzés. Nem feltétlenül arról szól, hogy képeket látsz, inkább a teljes érzékelés élménye.

No, akkor kezdjük újra az egészet! Hunyd be a szemed, ha szeretnéd, és ahelyett, hogy én vezetnélek végig az úton a vörös sportkocsidban, végy egy mély levegőt és te érezd át mindezt!

Érezd át!

(Hosszú szünet)

Ez már nem vizualizálás, hanem a képzelet. Érzések, energia van jelen benne, nem csupán mentális fókusz.

Régen, még angyali lényként rájöttél, hogy rendelkezel a képzelet érzékével, és elkezdted használni. Valóságot teremtettél a semmiből, az ürességből, a képzeleted segítségével. Elképzelni annyit jelent, mint beleérezni a lehetőségekbe. Ez nem egy mentális gyakorlat.

Hadd mondjak egy másik példát! Arra foglak kérni, hogy lépj át az elmédből a képzeletedbe, és képzeld el a káoszt. Képzeld el a káoszt! Engedd magad beszivárogni a káoszba!

Részlet Geoffrey és Linda Hoppe: Éld meg isteniséged! című könyvéből

 

Végy egy mély lélegzetet!

Azért kértelek erre, hogy segítsek megérteni a különbséget a vizualizáció, vagyis a mentális tevékenység és az elképzelés, vagyis egy érzésbeli tapasztalás között.

Amikor arra kérlek, hogy képzeld el a káoszt, az elme előbukkan és próbálja megragadni, próbál valamit kezdeni vele, ám az elmének nagyon nehéz értelmeznie a káoszt. Nincs káoszra programozva. Arra tervezték, hogy rendszerezze a dolgokat. Ez az elme alapvető problémája: mindig rendszerezni próbál. Tehát ha elképzeled a káoszt, az elme összezavarodik, és hagyja, hogy valóban a képzeletedet használd. El tudod képzelni a káoszt.

Mi jelent meg? Egy érzés, rendezetlenség, az emberi példák hiánya – ez a káosz. És ez a képzelet.

A képzelet egy bámulatos eszköz lehet, ha elkezded alkalmazni a mindennapi életedben. Amikor arról beszéltem, hogy kiszabadulsz a börtönödből, arra kértelek, hogy képzeld el a lehetőségeket. Milyen érzés lenne megszabadulni? Milyen érzést kelt? Amit ilyenkor valójában teszel, az a lehetőségek elképzelése.

A lehetőségek olyan tapasztalati buborékok, amelyek közül választhatsz. Te teremtetted a lehetőségeket, minden egyes lehetőséget, amikor átégtél a Tűz Falán. A lehetőségek szinte határtalanok, és amikor a képzeletedet használod, bele tudsz érezni az összesbe. Azután meg tudod határozni, hogy éppen melyiket akarod kiválasztani.

A képzelet teljesen nyitott és szabad. Inkább egy érzés, mintsem gondolati minták összessége.

A másik probléma az, hogy az emberek felhagytak a választással. Megteremtették a „sorsnak” vagy „végzetnek” nevezett meggyőződést, és ez drámaian korlátozza, sőt egyes esetekben teljesen lehetetlenné is teszi a választásokat. Persze, vannak bizonyos vágyak, amiket szeretnél megtapasztalni az életben, ám ezek nem feladatként vagy kihívásként, hanem lehetőségként vannak jelen. És tudod mit? Választhatsz ezek közül a lehetőségek közül, amikor csak akarsz. Hogyan teszed ezt? Beléjük képzeled magad, majd választasz.

——————-Részlet Geoffrey és Linda Hoppe: Éld meg isteniséged! című könyvéből———————–

Nem kell konkrétumokat meghatároznod. Nem kell azt mondanod, hogy „Egy vörös autót szeretnék a kocsifelhajtóra.”, mert a képzelet ennél sokkal tágabb. Egy érzés – nem kell, hogy szavakba öntsd. Az ráér később, amikor már tapasztaltabb leszel a képzeleteddel kapcsolatban.

A képzelet arról szól, hogy beleérzel a lehetőségekbe, kiterjeszted a tudatosságodat és interdimenzionálissá válsz. A probléma egyik része az, hogy mivel az elme korlátozott, nehezen képes azon kívül a dimenzión kívül működni, amelyben létezel. Egészen jól képes megérteni a dolgokat, ám nehezen képzeli el a lehetőségeket.

Korod legnagyobb felfedezői, tudósai és gondolkodói közül sokan egyben a legnagyobb képzelőerővel is rendelkeztek. Valóban megnyíltak, szabadon beleengedték magukat az érzésekbe, nem a gondolatok vezették őket. Thomas Edison imádott elképzelni dolgokat. Képzelete szülötteiről nem sok embernek beszélt, mert sokan bolondnak hitték volna, amikor ebbe az álom-állapotba kerül. Ám a képzelet túlmutat mindezen.

Nikola Teslának természetesen szintén csodás képzelete volt. Albert Einstein, Beethoven, Mozart – az összes nagy elme –, mindegyikük aktív képzelettel bírt. Ettől voltak nagyszerűek. Meghaladták az elméjüket. Elképzeltek dolgokat. Ez az egyik leghatásosabb, és az egyik legkönnyebben használható eszköz, amivel rendelkezel.

A képzelet és a választás teremti a valóságot. Ez teremtett meg mindent az Otthonon kívül.

Az álmodozás is a képzelet egyik formája. Ilyenkor valójában kilépsz önmagadból, és belenézel a lehetőségekbe. A probléma csak az, hogy nem hozod vissza az energiát a Földre. A remek lehetőségek, a csodás elképzelések nagy részét más valóságokban hagyod. Mi itt és most megnyitjuk az utat, amely lehetővé teszi, hogy az esszencia más birodalmakból átáramoljon az emberi életedbe.

Vegyél egy mély lélegzetet, és engedd magad képzelődni! Használd a képzeletedet szabadon, nyitottan és féktelenül!

Részlet Geoffrey és Linda Hoppe: Éld meg isteniséged! című könyvéből

írta

Ezekben:Friss hírek, Könyvek, Spirituális

Interjú Lee Carroll-lal, Kryon eredeti közvetítőjével bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Idén szeptemberben Magyarországra látogat Lee Carroll, a nemrég kiadónk által hazánkban is megjelentetett KRYON 13: Fordulópont – Az emberiség újrakalibrálása 2013 után könyv szerzője. Ennek kapcsán a szervezők e-mailben tették fel neki a magyar Kryon-olvasókat leginkább érdeklő kérdéseket: hogyan vált Lee médiummá, milyen kihívásokkal kellett szembesülnie saját életében, mire számíthatunk a szeptemberi találkozón, és miért éppen Magyarországra jön csapatával ezen a térségen belül. Amíg Lee idei válaszait várjuk, lássuk, mit válaszolt a kérdéseitekre 2011-es látogatása előtt.

Lee Carroll a Kryon néven ismert angyali energia közvetítője. A hazánkban is rendkívül népszerű Kryon könyvek szerzőjét  szeptemberben elkíséri Robert Haig Coxon, a spirituális, meditatív zene világhírű képviselője, valamint Peggy Phoenix Dubro a kiváló nemzetközi előadó és tanár, aki világszerte ismert és elismert számos, az új energiához és az új tudatossághoz kapcsolódó képessége révén. A 2014-es év egyik legizgalmasabbnak ígérkező spirituális rendezvényén természetesen élő közvetítésre is sor kerül.

Előzetes híreink szerint előadásában megdöbbentő tényekről lebbenti majd fel a fátylat, amelyek új megvilágításba helyezik jelen korunk gazdasági, társadalmi, ökológiai és spirituális válságát. Emellett néhány hasznos útmutatást is adott azzal kapcsolatban, hogyan válhatunk befogadóbbá a magasabb dimenziókból érkező segítő energiákra és hogyan maradhatunk kiegyensúlyozottak az egyre növekvő káosz közepette.

– Mikor győzted le kételyeidet és kezdted elhinni igazán azt, ami Veled történt? Mennyi időre volt ehhez szükség? Előfordul még, hogy kételkedsz? Pontosan mivel kapcsolatban? Hogyan tudod ezt legyőzni?

– Nagyjából négy évembe telt, mire a racionális elmém elfogadta ezt a fajta kapcsolatot, ekkor kezdtem igazán megérteni annak mélységét, hogy mi is történt valójában. Makacs vagyok, nem mellesleg férfi :), tehát nekem egy kicsit tovább tartott, mint néhány barátomnak vagy ismerősömnek, akik szintén médiumok. Háromdimenziós világunkban meglehetősen furcsa az az elképzelés, hogy jöhetnek információk „a másik oldalról”.

Ráadásul, az információ forrásának neve is van: Kryon! Ez az a pont, amikor még a barátaid is gyakran azt gondolják, mentálisan sérült vagy, és komoly munkát adhatnál a pszichiátereknek. Mivel én is teljesen a „3D-ben” létezem, időre volt szükségem ahhoz, hogy emberi aggyal is felfogjam ezt az egészet.

Lassanként kezdtem olyan dolgokat megtapasztalni, amelyeket nem lehet megmagyarázni, sem meghamisítani. Sohasem féltem… habár az érzés elég érdekes. Fokozatosan képessé váltam olyan eseményekről és más dolgokról információkat befogadni, amelyekről nem lehetett tudomásom, például olyan előrejelzésekkel kapcsolatban, amelyek végül valóra váltak. Végső soron fel kellett adnom énemnek azt a részét, amelyik azt szajkózta: „Ez lehetetlen”.

Ekkor kezdtem úgy tekinteni rá, mint egy isteni energiára, amely mélyen szeret engem és rajtam keresztül akar információkat közvetíteni. Ma ez a valóságom, és ahogy visszatekintek, már látom a hiányosságaimat, amelyek abból eredtek, hogy a mostani tudásomnak akkor csak a töredékével rendelkeztem.

– Hogyan zajlik egy kapcsolatfelvétel, illetve közvetítés? Hogyan kapod az információt? Képekben, hangokban, érzetekben?

– Először is, sosem érzek félelmet. Először furcsa volt megélni ezt a lenyűgöző érzést, ami valójában egy megmagyarázhatatlan SZERETETHULLÁM. Ilyenkor eltölt az az érzés, hogy minden a legnagyobb rendben van. Kicsit olyan, mint amikor először esel szerelembe, csak éppen az intenzitása az idő múlásával sem csökken. Húsz éve minden alkalom olyan, mintha az első alkalom lenne. Ez maga az isteni szeretet!

Olyan, mintha kapcsolódnál minden létező forrásához, aki – készen állsz erre? – személyesen ismeri a nevedet és szeret téged! Egész életemben azt tanították nekem, hogy létezik Isten, aki minket teremtett, de valahogy mégis „bűnben születtünk”. Ezért megalázkodtam Isten előtt, és könyörögtem valami olyasminek a megbocsátásáért, amiről fogalmam sem volt, hogy elkövettem, és azon tűnődtem, hogy vajon Isten kinevet-e ezért … vagy mégcsak azt sem. Ez az ítélkezés és büntetés Istene volt. Aztán hirtelen mindez eltűnt, és Isten azzá a teremtővé vált, aki „az otthon energiája, aki azt akarja, hogy megtalálják, szeressék és viszontszerethessen”. Hogy is lehetne ezt az érzést emberi fogalmakkal elmagyarázni?

Az információkat „gondolatcsomagok” formájában kapom Kryontól. Olyasmi ez, mintha az információkat egyenesen az agyadba programoznák, ezért olyan érzés, mintha te magad találnád ki. Sok időbe telt, mire ezt teljesen megértettem és megtanultam bánni vele.

– Milyen a kapcsolatod Kryonnal? A közvetítéseken kívül is beszélgetsz vele, például kérsz tőle tanácsot a mindennapi döntésekhez, kérdezel olyan dolgokat, amikre éppen választ keresel? Vagy egyoldalú a kapcsolat, és Kryon csak akkor szólal meg, amikor a közvetítések zajlanak?

– Igen, kommunikálok vele a közvetítéseken kívül is, de csak körülbelül négy éve. Nem szoktam Kryont arra kérni, hogy segítsen a mindennapi életemben, mert arra ott van a Felsőbb Énem, aki sokban hasonlít Kryonra – de ez ugyanúgy igaz a ti Felsőbb Énetekre is! Ő ugyanis egy angyali energiát képvisel, aki képes látni a körülöttünk lévő energiákat, a szinkronicitásban lévő lehetőségeinket, amelyeket mi nem tudunk érzékelni.

Tudatában vagyok annak, hogy a Felsőbb Énem elég jól összehangolódott Kryonnal, ami azt is jelenti, hogy amikor Kryonnal dolgozom, valójában a „teljes csapattal” működöm együtt. Néhány bekezdésnél kicsivel többre lenne szükség ahh oz, hogy elmagyarázzam, mit jelent „kvantummá” válni. Hirtelen megérted azt is, ami korábban kaotikus rendezetlenségnek tűnt, és most már nemcsak teljesen világosnak érzed azt, de egyenesen megnyugtatónak is. A közvetítés előtt kicsivel elkezdem behívni Kryont, de azok, akik részt vettek már ilyenen, tudják, hogy mindig Kryon beszél rajtam keresztül. Már nem tudom őt magamtól elválasztani.

– Műszaki beállítottságú, vagy úgy is fogalmazhatunk, hogy racionális, bal agyféltekés emberként nagyon nagy kihívás volt ezt a más típusú kommunikációt fogni és megérteni? Te hogyan fejlesztetted a befogadóképességedet?

– A feladat valóban hatalmas volt! És nagyon, nagyon nehéz. Évekig küzdöttem a logikus, 3D-s oldalammal. Számtalanszor kaptam dührohamot vagy éppen teljesen rezignálttá váltam, és csak az az elképesztő szeretet hozott vissza, amit másoktól kaptam. Végül rájöttem, az érzelmek következtében sírni biztonságos dolog. Ugyanúgy az is biztonságos, ha a 3D-s logika egybeesik a kvantum tudatossággal. Végül biztonságosnak bizonyult Istent saját magamban látni. De kemény menet volt.

Érzem, hogy kiválasztottak arra, hogy keresztülmenjek ezen és ettől elég empatikussá váltam azokkal szemben, akik ezt olvasva most kinevetnek. Hiszen én is csak nevettem és kacagtam az ezoterikus irányzatok bolondjain. Később jöttem csak rá, hogy amikor egy szobába egy olyan üvegen keresztül pillantasz bele, amit a saját előítéleteid borítanak be, csak a saját korlátaid visszatükröződését fogod látni. Addig nem fogod látni, mi is van igazából a szobában, amíg be nem lépsz és meg nem tapasztalod a bent lévőkkel együtt. Aztán azt is megérted, hogy amikor belépsz oda, az nem jelenti azt, hogy a külvilág megszűnt létezni. Csak kiszélesítetted a megértésed horizontját és találtál egy szent helyet.

Ugyanígy, én sem változtattam át a saját világomat valami furcsa, őrült valósággá, ami nélkülözi a korábbi logikus és racionális gondolkodásomat. Ellenkezőleg, egy teljesen új világot nyitottam meg az agyamban, egy olyat, amelyben megtarthattam, ami racionális, emellett megfigyelhetem, a spirituális kvantumvalóság hogyan esik egybe minden mással. Ez az élet kitágítása, nem pedig korlátok közé szorítása.

Egyébként ha bárki kételkedik mindebben, kérdezzen meg egy kvantumfizikust, mennyire volt könnyű felfüggeszteni a racionális gondolkodást a szuperhúr-elmélet befogadása érdekében, vagy mennyire furcsa az atomi szerkezet láthatatlan részeit megtalálni. Hasonló válaszokat fognak adni, mint én. Vagy jus son eszünkbe Einstein, aki teljes mértékben elutasította a kvantumfizikát, mondván: „Az én Istenem nem játszik kockajátékot! … Sajnálom, ez nem racionális, túl furcsa, nem nekem való.”

– Hogyan tudod szelektálni a „valódi”, tényleg Kryontól származó információkat és amit az emberi elme diktál? Ezt azért kérdezem, mert tudvalevőleg van rá esély, hogy a médium többé-kevésbé torzítja a saját szűrői révén az eredeti információt.

– Ez egy igazán éles megfigyelőképességről árulkodó kérdés, úgyhogy köszönöm, hogy feltetted. A közvetítés olyan, mintha egy „kvantumizmodat” használnád: annak is szüksége van edzésre, hogy helyes információkhoz juthass általa. Előfordult már veled, hogy a médium, akinek a közvetítését hallgattad, összefüggéstelennek tűnő és nehezen érthető , esetleg többféleképpen is értelmezhető információkat adott át?

Ez néha még akár félelmetes is lehet. Én úgy tapasztaltam ebben az új energiában, hogy a közvetítőnek teljes mértékben össze kell hangolódnia spirituális énjével. Ez azt jelenti, hogy nem elég erről beszélni, eszerint is kell élnie. Volt idő, amikor egy entitás bárkin keresztül megszólalhatott, még ha az illető egyébként a legkevésbé sem élt példa értékű életet. Ez olyasmi lehetett, mintha a médiumot „megszállta” volna a Szellem, akinek bárki más is jó lett volna erre a célra, aki megnyitja magát számára.

Mindez megváltozott az új energiában: sokkal inkább egyfajta összeolvadásról van szó. Amikor közvetítek, a Felsőbb Énem összeolvad Kryonnal és ketten együtt adják át az üzenetet. Tehát nekem jelen kell lennem és részt kell vennem ebben, bár nemcsak erről van szó.

Minél tisztább életet élek (a szó minden értelmében), annál nyitottabb és pontosabb csatornaként tudok működni, és az üzenet is annál tömörebb. Ezért az utóbbi években ezen dolgoztam és igyekeztem azt az életet élni, amit tanítok is. Használom a Szellem eszközeit a szinkronicitásnak megfelelően, nem reagálok a drámára, soha nem félek és Istennel együtt járok. Mindez szélesre nyitja a csatornát, az eredményeit pedig magatok is láthatjátok.

A kérdésed bölcs, hiszen manapság rengeteg információ torzul, számtalan okból kifolyólag. De a két legvalószínűbb, hogy a közvetítő még maga is tanulja a csatornázást vagy egyszerűen meghamisítja az üzenetet. Bármelyikről is van szó, te magad is el tudod dönteni. A Szellemtől származó üzenetek ugyanis sohasem közvetítenek félelmet vagy drámát, hanem mindig szeretetteljesek. Soha nem kérnek arra, hogy valami helytelent tegyél, nem próbálnak megrémiszteni. Inkább olyan érzés, mint leülni a családtagjaid körében és biztonságban érezni magadat. Bár ez valójában több, mint egyszerűen biztonság. Tehát ha egy félelemmel teli üzenetet hallasz, vagy arra kérnek, hogy csatlakozz valamihez, esetleg folyamatosan pénzt kérnek, nos, akkor egyszerűen sétálj odébb, és válassz egy másik utat.

– Sokan vannak, akik nem juthatnak el a közvetítéseidre, vagy nem tudják angolul meghallgatni azokat. Mennyire befolyásolja a könyv formájában történő publikálás, illetve a más nyelvekre történő átültetés a közvetített információ eredeti tisztaságát, teljességét?

– Valóban, az egyik nyelvről egy másikra történő fordítás általában nem tökéletes. De gondold csak meg: tulajdonképpen én is egyfajta „fordító” vagyok! Megkapom a „gondolatcsomagokat” és lineárissá teszem őket, hogy a mi 3D-s nyelvünkön is érthető legyen. Akik komolyabban érdeklődnek a spirituális tanulmányok iránt, nekik azt javaslom, hogy egyszerűen kérjék meg a Szellemet olvasás előtt, hogy segítsen nekik „érezni” az információkat. Mintha csak egy beépített fordítóprogramot használnának, a fátyol másik oldaláról!

Mindig emlékezz arra, hogy egy szerető, téged személyesen is ismerő Istenről van szó, aki azt szeretné, hogy pontos információk és érzelmek birtokába juss. A legjobb megoldás, ha mielőtt belefogsz az olvasásba, bármilyen nyelven, kérd a következőt: „Kedves Szellem, kérlek, add meg nekem, hogy teljesen és mélyen megérthessem ezt az üzenetet. Erősítsd meg az intuíciómat, hogy a sorok között olvashassak és megérthessem az értelmet a szavakon túl.”

Ha a gyermeked szeretne megtanulni olvasni, és hatalmadban állna segíteni neki, te mit válaszolnál?

Isten nagyon szeret téged, ezért hajlandó a nyilvánvaló fordítási problémákat legyőzve megadni neked az eredeti információt, egyenesen a forrásból. Ez az intuíció segítségével jön létre és egyszerűen csak „érzed”. El tudod ezt hinni? Remélem, megérted, micsoda hatalmunk van a Szellemmel való kapcsolatunkból fakadóan.

– Mi Robert Coxon szerepe a közvetítésben és a kapcsolódó munkálatokban? Hogyan ismerkedtek meg, hogyan kezdtetek el együtt dolgozni?

Ez nagyon egyszerű történet. Hallottam Robert zenéjét és beleszerettem abba a zenébe. Felkerestem és megkértem, hogy legyünk partnerek. Ez az egyik legjobb dolog, ami valaha is történt velem. Robert kiemelkedően tehetséges művész, aki varázslatos, mágikus zenét játszik. Az egész világon minden fellépésre elkísért.

– Magyarországon is több Kryon-közvetítő van, de egyikük sem ad át annyira specifikus információkat, mint Te. A „nagyon szeretünk titeket”, egyébként mély érzésű üzeneten kívül nem nagyon közölnek konkrétumokat vagy előrejelzéseket. A Kryon-könyvek ugyanakkor rendkívül népszerűek hazánkban.Mi lehet ennek az oka? 

– Erre a kérdésre részben már válaszoltam: használjátok a saját megkülönböztető képességeteket a médiumi közvetítések tekintetében. Bár én nem ismerem a magyar közvetítőket és nem is hallottam eddig róluk, de ha igaz, amit állítotok, akkor azokat látjátok épp, akik gyakorolnak! Ezt én is csináltam évekig, mielőtt elkezdtem nyilvánosság előtt közvetíteni. Az új energiák megkívánják, hogy igen hosszú időt tölts a „fátyol másik oldalán”, mielőtt képessé válsz meglátni, mi is van ott.

– Találkoztál-e már valaha is más Kryon-közvetítővel, esetleg hallgattad is Kryont az ő közvetítésükben? Tudomásod szerint van-e valami közös feladatuk a közvetítőknek?

– Az utóbbi két évben tartottunk már „multi-Kryon” összejövetelt Németországban, ahova főleg Nyugat-Európából hívtunk Kryon-közvetítőket. Múlt hónapban öt másik Kryon-médiummal álltam egy színpadon! Mindannyian tíz percet kaptunk a közvetítésre, így jött létre az egyórás, többforrású Kryon-üzenet. Az információ úgy áramlott, mintha egyek lettünk volna! Arra szeretném biztatni azokat, akik közvetítenek egy entitást, hogy folytassák a jó hírek átadását, hiszen ezek nemsokára valóra válnak, mivel a váltás kellős közepén vagyunk. Külön bátorítanám a Kryon-közvetítőket, hogy gyakoroljanak és terjesszék a szeretet üzenetét. Azok, akik ismernek engem, megértik, hogy a közvetítés nem verseny, a médiumok inkább ragyogó fénypontok mindannyiunk számára. Én rendszeresen meghívok új médiumokat is a közvetítéseimre.

– Bizonyos tanítások szerint a magyarságnak, az ország különleges energiájának kiemelt szerepe lehet a Föld fejlődése szempontjából. Sokan úgy tudják, hogy a Föld szívcsakrája éppen hazánkban, a beszédes nevű Dobogókőn található. Mások úgy gondolják, amikor megjelenik nálunk egy tiszta lény, például egy magas rangú tibeti szerzetes, vagy éppen a Dalai Láma, az azzal a ki nem mondott céllal történik, hogy energetikailag támogassák széthúzó nemzetünket, s erőt adjanak mind a helynek, mind az itt élőknek. Mi a véleményed ezekről az ellentmondásos kijelentésekről? Van valami hasonló oka a Te magyarországi fellépésednek?

– Minden szinkronban történik. Nem tudom racionálisan megmagyarázni, miért éppen most jövünk Budapestre. Csakúgy, mint a nemrégiben meglátogatott balti nemzeteknél, Magyarországon is van valamiféle forrongás, valami felbolydulás, ami nagyon sokáig le volt zárva.

Ne próbáljátok meg ezt csak a 3D-s gondolkodásotokkal megfejteni. Talán olyan helyekről és átjárókról van szó, amiről ti is beszéltetek. Az új energiában nagyon sok minden változik most meg. A spirituális úton járó magyaroktól inkább azt kérdezném: érzitek? Érzitek, hogy valami történik éppen? A válasz: IGEN! Kövessétek az ösztöneiteket és az intuíciótokat! Nem kell feltétlenül ismerni a részleteket ahhoz, hogy az energiával dolgozzatok.

Nem az „amerikai médium nyugati üzenetét” hozom el nektek Budapestre. Univerzális információkkal érkezem, amelyek ugyanolyan fontosak egy magyarnak, mint egy kaliforniainak. Kezdjetek el a területet, nyelvet, nemzetiséget meghaladó módon gondolkodni. Mindannyian egy család vagyunk, a kirakónkat együtt rakhatjuk ki.

– Kryon sokszor utal rá, milyen különleges időket élünk az „idők végének kezdetén”? Mit jelent ez, miben különbözik ez a kor az azt megelőzőktől?

– Budapesten el fogom nektek mondani, mi volt a maják igazi üzenete. Lehetőségem volt elolvasni a kőbe vésett rejtjeleiket Mexikóban. Eddig senki nem adta át a teljes igazságot, sokan inkább félelmet próbáltak kelteni az emberekben 2012 kapcsán. Hallanotok kell a valódi történetet. Egy váltás kellős közepén vagyunk, amit mindenki érzékel. A kérdés, hogy félni akartok tőle vagy hajlandóak vagytok megérteni?

– Hogyan képes Kryon olyan derűlátó lenni az egyre mélyülő gazdasági és morális válság közepette? Az emberek nagy része keveset érzékel a pozitív változásokból, miközben a napi megélhetésért küzd. Sokakban felmerül, hogy ha a fátyol túloldalán lévők látják a nagyobb képet, miért nem adnak nekünk sokkal gyakorlatiasabb és kézzelfoghatóbb tanácsokat a mindennapi életünk javításához?

– Tegyük fel, hogy egy másik bolygóról jöttél ide, hogy itt élj és dolgozzál. Mi lenne az első reakciód, amikor a gyönyörű nyár elkezd őszbe hajlani és a fák lehullatják a leveleiket, mintha csak meghalnának? Aztán jön a szörnyű, kegyetlen tél, amikor minden kopárrá és sivárrá válik. Valószínűleg úgy éreznéd, hogy ez a világvége!

A kérdés a következő: képesek vagytok-e túlélni a „spiritualitás telét”, amiről Kryon évek óta beszél? Értsétek meg, hogy a jelenlegi gazdasági krízis miről szól: a Föld elkezdte kitisztítani a saját erőforrásait. Ez az egész valójában a fösvénység, mohóság régi paradigmájának megváltozása, mindent és mindenkit érint. Emlékezzetek rá, hogy Kryon meglehetősen részletesen beszélt ezekről a dolgokról több mint egy éve. Ez nem meglepetés, és nem is véletlen. Mi van, ha minden menetrend szerint történik, méghozzá azért, hogy végül majd egy mindannyiunk számára jobb világban élhessünk?

Ez talán túl nagyszabásúnak tűnik?

Kryon információi mindig is arról szóltak, hogyan élhetjük túl ezt az egészet, és hogyan élhetünk egy olyan életet, ami nem az aggodalmakról és félelmekről szól. Ez Kryon tanítása húsz éve. Talán sokaknak furcsa ez az egész, de amit Kryon mondott korábban, az ma a valóságunk.

– Sokan kíváncsiak rá, hogyan változtathatják meg a saját világukat az egyre mélyülő káosz közepette, hogyan válhatnának képessé a legmélyebb kétségbeesésben is hinni és magas rezgésszinten maradni?

– Kezdjétek meg nagyszerű utazásotokat, mely elvezet az isteni szeretethez. Elképzelhetőnek tartjátok, hogy van valami sokkal nagyobb volumenű annál, amit eddig hittünk? Amikor ráléptek erre az ösvényre, lesz ott egy energia, ami segít meglátni az isteni valóságot. De tiszta szándékkal – előítéletektől és elvárásoktól mentes szándékkal – kérnetek kell, hogy ez megtörténjen.

Ekkor elkezdődhet a megvilágosodás lépésről lépésre megvalósuló folyamata, amelyben képesek lesztek sokkal békésebb életet élni, aggodalmak és félelmek nélkül. Velem is ez történt, és még több ezer emberrel világszerte. Ha kételkedtek a szavaimban, tudjátok, hogy rendelkeztek a szabad választás lehetőségével. De miért ne adnánk Istennek, aki mindannyiunk része, egy esélyt? Nem érzitek, hogy itt többről van szó? Sosem volt még olyan érzésetek, hogy az életetek fontos a bolygónak?

Persze, sokaknak volt és sokan vannak azok is, akiket lebeszéltek erről a 3D-s logika vagy olyan hitrendszerek alapján, amelyek csak a tagságotokat vagy éppen a pénzeteket akarják, vagy félelemben tartanak. Az én Istenem olyan Isten, aki az egész emberiséget szereti és nem érdekli, mihez csatlakoztatok vagy miben hisztek. Ez az Isten családtagot lát bennetek, készen arra, hogy kézen fogjon és kivezessen a félelemből, a problémákból és a drámából. Amikor megpillantjátok ennek az Istennek az arcát, többé nem lesztek már ugyanazok, mert ráébredtek, hogy ez az Isten a MI Istenünk.

Lee Caroll

Az interjút fordította és szerkesztette: Kolontár Elvira Forrás: www.firstkryon.hu

Kryon 13. könyve webshopunkban -20% kedvezménnyel kapható!

írta

Ezekben:Friss hírek

Adamus újratöltve bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva

Újra kapható, rendelhető!

 

Geoffrey Hoppe és Linda Hoppe ? Adamus Saint-Germain: Éld meg Isteniséged (Úton az Új Tudatosság felé)

Adamus Saint-Germain, az angyali Bíbor Tanács professzora, mestere és tanítója, aki földi életeiben királyok, nemesek tanácsadója, feltaláló, zeneszerző, de leginkább elismert alkimista volt… most minket is megtréfált.

Márciusban megjelent Éld meg isteniséged c. könyvünk ugyanis szédületes sebességgel elfogyott, ezért nekünk is ebben a tempóban kellett cselekednünk. Ha már így alakult, gyorsan javítottuk, újranyomtuk, és most itt tartjuk a kezünkben a második kiadást, amit mielőbb szeretnénk veletek megosztani.

Stílusa egyedi és lebilincselő. Nem csak elméletben vázolja fel a felébredés folyamatát és az Új Energia mibenlétét, hanem a mindennapokban is megvalósítható, gyakorlati útmutatást ad, hogyan váljunk életünk felelősségteljes teremtőivé.

 

Adamus újratöltve – webshopunkban -20% engedménnyel kapható ezen a héten!  Könyvesbolt

Az oldal használatához kérlek fogadd el a cookie-kat. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás